img-20180524-145736.jpg
img-20180524-145738.jpg
img-20180524-145736.jpg

HAMVASZTÁSOS TEMETÉS

   A hamvasztás kialakulása már az ókori időben, a rómaiak és a görögök körében elterjedt szokás volt és már akkor a hamvakat többé-kevésbé díszes urnákban (edényekben) helyezték. A kereszténység és később az iszlám vallás elterjedése megállította ezt a hagyományt és ezután a katolikus egyház csak 1774-ben oldotta fel a tilalmat. Napjainkban a temetkezési szokások átalakulásának korát éljük, a hamvasztás és a hozzá kapcsolódó temetkezési formák egyre gyakoribbá válnak. A hamvasztásos temetéshez szükséges kellékeket társaságunknál be lehet szerezni mind az urnát, urnaterítőt, keresztet, fejfát, valamint minden egyéb kapcsolódó terméket.

   A Dunaharaszti Város Kegyeleti Közszolgáltatójaként első kézből adunk információt Önnek a sírhely nyilvántartási rendszerünkből és a temetési időpont kiválasztásában is gyors és rugalmas választási lehetőséget tudunk biztosítani az Ön számára.

Hamvasztásos temetés menete:

   Az elhunyt a temetés időpontja előtt 1 órával felravatalozásra kerül a ravatalozó teremben. Temetés előtt 30 perccel a szertartás módjához illó halk zene szólal meg. A szertartást követően a kollégák elkezdik a virágok és koszorúk gyászautóra hordását és elhelyezését, majd ezt követően az urnát egy fa urnavivőben a gyászautóba helyezi. A gyászautó elindulásakor megszólal a lélekharang. Az autó mögötte a gyászolókkal, csendes menetben, lépésben halad a sírhelyig. A sírhelynél a szertartástól függően egy rövid búcsúztatás következik és az urna megáldása, majd a sírba leengedik az urnát vagy az urnafalba, urnafülkébe helyezik. Földbe temetés esetén a kollégák lehetőséget biztosítanak a gyászolóknak, hogy egy marék földet, vagy egy-egy szál virágot bedobjanak a sírba, majd megkezdik a sír behantolását. A behantolás végeztével a sírjelzőt a sír fejrészénél helyezik el, a virágokat és koszorúkat ráhelyezik a sírhantra. A koszorúk elhelyezése után a kollégák fő hajtással fejezik ki részvétüket és ezzel befejeződik a temetési szertartás.

További teendők miatt keresse fel irodánkat 2330 Dunaharaszti Paál László u. 1. alatt vagy érdeklődjön a következő telefonszámon:  Iroda:  +36 24-470-332

hamv_960.png

hamv_640.png